Marilyn Manson

                                                    
 
                  

 

WHAT'S GOING ON?

A férfi akitől félsz - első rész

2012.02.29. 17:44, Tarajos

 

Q: Hogyan befolyásolta a lemez készítését az, hogy ebben a lakásban élsz?
Ez táplált és a lemez sokkal összetettebb miatta. Még soha nem gitároztam annyit, mint ezen a lemezen. Célként állítottam be hogy elsajátítsam azokat a dolgokat, amiket csinálok. Igyekszem jobb festő lenni, és az utóbbi években rengeteg festményt készítettem. Próbálok jobb fotós lenni. És leginkább, a lemez készítése miatt, ugyanazzal a hangzással és stílussal gitároztam, mint ahogy Twiggy először megtanított. Nyitott hangzásvilág a slide gitáron, de különleges. Ez hallható a „Superstar”-ban, és az „Apple of Sodom”-ban is, sok egyedi hangzású dolog, amiket nem feltétlenül én játszottam a múltban, de a zeném lényegét képezték. Le kellett ülnöm és úgy átgondolni a dolgot, mintha én nem ebben a bandában lennék – mit szeretnék ebben a zenekarban? El kellett választanom magamat és tárgyilagosnak kellet lennem…
 
Q: Nos, mit sikerült elérni?
Rájöttem, hogy azért alapítottam ezt a bandát, mert rajongtam a zenéért és azt gondoltam, hogy izgalmasabb lemezeket tudnék készíteni, mint azok az emberek, akikkel interjúkat készítettem. Marilyn Manson, mint egy ötlet, soha nem csak a zenéről szólt. Az előző néhány lemezen, különösen az utolsón, megpróbáltam nagyon zenei értelemben venni, mivel Twiggy és én újragondoltuk magunkat, mint egy duót, és mint zenészeket. Másféle értelemben koncentrált a zenére. Még mindig kiállok az utolsó két lemezem mellett és még mindig tetszenek. Egy időszakot képviselnek az életemben, habár nem olyan dolgokból állnak, amiket élvezetes hallgatni. [nevet] Úgy tekintek rájuk, mintha valaki valamiféle kapcsolatot keresne kétségbeesésében, és kísérletet tenne a feltámadásra, ez ott van. Számomra azonban nincs meg bennük a szikra, ami jelképezi azt, ami Marilyn Manson volt a kezdetekkor, hanem inkább az én személyemet.
 
 
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Igazán nincs mit, az benne a legbetegesebb hogy szeretek órákon keresztül szenvedni vele xD
Ez szerintem az elmúlt évek egyik legjobb interjúja lett. Nagyon jók szerintem a kérdések is, habár én még kérdeztem volna hogy mit szólt Ginger és Chris távozásához...

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.03.01. 17:33
Tarajos

Igazán nincs mit, az benne a legbetegesebb hogy szeretek órákon keresztül szenvedni vele xD
Ez szerintem az elmúlt évek egyik legjobb interjúja lett. Nagyon jók szerintem a kérdések is, habár én még kérdeztem volna hogy mit szólt Ginger és Chris távozásához...

2012.02.29. 20:03
mans

Kösz a fordítást,várom a második részt)végre egy normáliabb interjú,valamit mondhatna azért hogy miről szól majd az album,vagy milyen éra lesz.

2012.02.29. 18:40
antichrist666

Tényleg, a fordítást meg sem köszöntem, szóval nagyon hálás vagyok, amiért megint ennyit "küzdesz" nekünk!:D

Érdekes, ahogy magáról beszél, főleg, amikor elmondja, hogy mennyi mindent nem úgy tenne, mint korábban. Szerintem teljesen logikus, hogy egy 43 ember már így látja azokat a dolgokat.

Amikor elment szavazni, azt megnéztem volna.:D

2012.02.29. 18:10
Doxxy
Nagyon hálás vagyok a fordításért :) antichrist666 teljesen egyetértek veled. Egyszerűen imádom az észjárását. Fel tudja nyitni az emberek szemét és nagyon logikusan gondolkodik.
2012.02.29. 17:58
antichrist666

Nagyon jó interjú ez, bírom amikor ilyen őszintén beszél. Művelt,okos,humoros ember.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 


Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv