Az ausztrál Rave magazin készített interjút Mansonnal, az érdekesebb részeket fordítottam csak le.

Nyolcadik stúdió albumával Manson keresztútnál találja magát: a sokkolással teli megközelítése megállja a helyét a mai világban? És ha nem, mi lesz Marilyn Mansonból?
"Sokszor az emberek nagyrésze, különösen Amerikában, nem érdekeltek hogy valami mélyebb jelentéssel bírót találjanak. Persze, néha nekem is tetszik a rímelő versike a reklámokban. De a nap végére, amikor aludni mész, bezárulsz egy pillanatba, amikor eszedbe jutnak bizonyos képek, dalok és illatok amik örökre veled maradnak. Ez enged ahhoz a hozzáálláshoz, amiben tárgyiasíthatom azt a tényt, hogy az emberek áruként kezelik azt amit alkotok, és nem örjöngök és veszem magamra. Én nem áruként kezelem, hanem olyasmiként ami belőlem jön. Még mindig boldoggá tesz hogy ezt csinálhatom. Azt is tudom hogy hogyan alkalmazkodjak egy általam jónak vélt, új környezethez. Sokan nem is hallották még a zenémet; soha nem lépnék be gőgösen egy terembe, vagy kezdenék egy szituációba, vagy tulajdonképpen tudatlanul feltételezni hogy mit értem el eddig. Azt akarom hogy úgy hallgassák ezt az albumot mintha az első lemezem lenne, és hogy ugyanazért szeressék."
Manson nemsokára nyíltan kezd beszélni nem csak félelmeiről, hanem a helyéről a világban és hogy hogyan fog hamarosan felülkerekedni rajtuk.
"Nagyon keményen küzdöttem hogy megtaláljam, hol tudnék beilleszkedni ebben a változó világban. Olyasvalaki számára aki minden ellen van, aztán hirtelen mindennek a részese lesz. És a Warhol, Salvador Dalí felfogásban, igyekeztem túlélni."
Manson azt választotta, hogy visszatér az alapokhoz, amennyire csak lehet.
"Nem mondanám hogy könnyű volt számomra, de fontos volt hogy visszatérjek az alapokhoz és hogy ne adjak más lehetőséget magamnak. A korlátozás egy nagyon erőteljes dolog a művészek számára. Elvonultam és festeni kezdtem, de csak egy színt engedtem magamnak: a feketét, a fehér papírra. Elkezdtük készíteni a lemezt a közvetlenség és a sietség korlátozásaival. Nem volt szükség túl nagy improvizációra, amikor rájössz hogy ha csak egy ceruzád, egy gitárod, vagy egy dobverőd van, ez szinte olyan mintha újra feltalálnád a kereket. És én szeretem a korlátokat. Nálam működnek. Akkor is működtek már amikor még egy dalom sem volt és csak rajzolni tudtam."
2012-ben Manson kevésbé érzi magát egy történés keresztes harcosának, hanem inkább egy művésznek aki végre újra kapcsolatba került azzal ami a zene készítésére késztette a MM & The Spooky Kids név alatt több mint 20 éve. 
"Valami ilyesmit akartam csinálni, az utóbbi néhány albumnál nem lettem kevésébé lelkes, de nem volt már annyira szórakoztató. A művészet pedig mindig is olyan dolog volt amivel kiteljesedhettem. És ez kezdett kicsúszni alólam."
Manson harca az őszinteségért, talán most sokkal lényegesebb mint valaha.
"Bármit is csináltam eddig, eljutottunk ehhez a beszélgetéshez. Mindig  azt mondtam hogy nem lehetek feltétlenül sokkoló. És hiszed vagy sem, ezt a kezdetekkor mondtam. Lehetsz összezavaró és érdekes. Ez a kommunikáció egy formája. És mindez hozzájárult az eltökéltséghez hogy ez a lemez megszülethessen. Azt hiszem ezt fogják tartani a legjobb Marilyn Manson lemeznek. Ez a leghelytállóbb, ahhoz viszonyítva amilyennek akartam."